Midőn ma reggel az oly ismerős "Jaj de jó, fekvő-rendőr!" kiáltásra felriadtam, a folytatást elkerülendő azonnal pattantam is volna fel, de sajnos elkéstem. "Rúgjunk bele, szabad!"
Nos, hamar felébredtem. Nem tehettem mást; meggyőzött a reggeli ébresztő a'la Kiriell. Azonban mielőtt a történtek hatására bárki szakállas rendőr-viccekkel hozakodna elő, elmondom: ismerem majdnem mindet. Ugyanis a legtöbbet rendőrök terjesztik.
Na mindegy; vendéglátóm eme kellemes ébresztője után folytatom a napom, mint a héten már oly sokszor. Kezdem az iskolával, utána szabad program. A közeljövőben a tanulás mellett folytatom a regényem már elkészült fejezeteinek csiszolgatását is; mostanában azért több időm jut rá, lévén más munkarendben dolgozom, mint eddig. Bizony, az utóbbi pár hónap nem telt el eseménytelenül: sorsom fonalának láthatatlan és roppant kitekert humorral rendelkező gombolyítói ismételten jó hangulatukban voltak, és egy svédcsavart követően, két és fél év irodista-lét után ismételten az utcán találtam magam, mint becsületes lósalak-rugdosó. Rendkívüli örömömre szolgált ismételten intézkedni és - oh-la-la!!! - szabad levegőt szívni munka közben, emberekkel találkozni és beszélgetni, még többször rendet tenni. Már amennyire a mai világban persze egy rendőrnek lehet, mert azért - valljuk be - az utóbbi években eléggé megfogyatkozott a lehetőségek száma. Mindegy, dolgozunk amivel tudunk, élünk és remélünk, vélünk majd leülünk (egy nagy pofontól) de majd felhevülünk és felkecmergünk és folytatjuk tovább úgy és onnan, ahogy és ahonnan abbahagytuk. Esetleg talán okosabban és tapasztaltabban. Sajnos erről szól az élet ugyebár, de a poros irodából kiszabadulva elmondhatom: most legalább élem ezt az életet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése