2010. április 5., hétfő

Uwel lovagjairól

Anno a "Uwel nevében" megjelenése után akadt néhány kérdés, amelyek folyton-folyvást felmerültek a különböző fórumokon. Az egyik ilyen kérdés ötlött ma az eszembe az új regényem kapcsán: Uwel lovagjai mindig amolyan "fejjel a falnak" módszerrel dolgoznak, vagy akadnak finomabb eszközeik is? Mindig ilyen hajlíthatatlanul, konokul kitartanak a céljaik mellett, vagy képesek ők is a diplomácia és a politika igen rugalmas gerincet kívánó útjára lépni?
 Nos, a kérdés jó, és a "Uwel nevében" sorai között a választ is elrejtettem. Uwel lovagjai is emberek; talán a legfanatikusabb hívők az egész selmovita egyházközösségben, de akkor is mind egyéni jellemmel bírnak. Természetesen a hosszú együttélés és a kíméletlen gyakorlatok, no meg a szigorú hittételek és rendtartás jellemformáló hatásáról nem szabad megfeledkeznünk. Ennek ellentéteként sokan felhozhatnák Gornard esetét, de kérek mindenkit, hogy ne essünk az általánosítás hibájába. Ő csupán egy közülük, aki igencsak kirí a csapodárságával, ám ha összehasonlítjuk őt egy külvilági kocsmatöltelékkel, nyomban ráébredünk, hogy nem is annyira csapodár ez az ember, csak a zord környezetben tűnik annak.
  Na de visszatérve az eredeti kérdéshez: Uwel lovagjai is mind emberek, és bár a hitük és szigorú életkörülményeik igyekeznek egy sablonra formálni őket, mindegyikük megtartja az eredeti jellemét. Akadhat hát közöttük olyan ember, aki hajlamosabb a diplomáciai megoldásokra - tipikus példa Arinael khuryak esete, aki sajnos nem profitál sokat ezen jellemvonásából; ez esetben ugyanis nála sokkal nagyobb halak próbálják őt kihasználni. Más esetben azonban lehet, hogy a diplomatikusabb megoldás a nyerő; nem véletlenül vált Arinael egykor khuryakká. A tények azonban tények maradnak: Uwel lovagjai elsősorban paplovagok, akik egész életüket a fegyveres harcnak szentelik. Ismerhetik a politikát, és némelyikük akár kiválóan helyt is állhat ezen a hadszíntéren is, sőt akár kémhálózatok szolgálatába is állhatnak a szent cél érdekében (lásd Urial Tryl esetét) de igen kevesen teszik ezt jól. Ha meg is próbálkoznak bármiféle békés megoldással, az esetlegesen előforduló kudarc után nagy valószínűséggel feladják és azt fogják tenni, amihez a Bosszú és Fájdalom Atyjának szolgáiként a legjobban értenek: fegyvert ragadnak. Ezzel nem arra célzok, hogy mindenhova kardcsörtetve rontanak be, ajtót beszaggatva, falat kibontva. Ilyet főként akkor tesznek, ha feltűnést óhajtanak kelteni; ha a bosszú maga széles közönséget kíván. Olyan tömeges megmozdulás, amelynek a Uwel nevében záró jelenetei közt lehet tanúja a Tisztelt Olvasó, igen ritkának számít. Lovagjaink sokszor még kedves páncéljuktól is hajlamosak megválni egy kis időre, hogy feltűnés nélkül cserkészhessék be a célpontjukat. Amikor azonban a döntő összecsapásra kerül sor, százból talán egy lovagnak jut eszébe olyasmi, hogy a puszta acél helyett más eszközhöz nyúljon.

2 megjegyzés:

Jahmen írta...

Hát azért megnéznék egy teljes vértbe öltözött lovagot ló nélkül lófrálni a nyári nap sugaraiban fürödvén, hisz nincs miért levennie, az ellenséget nem kell becserkészni...

Eric van Dien írta...

Nos, ebben a helyzetben nagyon nagy baj van, mert Della kivetette szegény lovagunkra a hálóját és jótékony őrülettel áldotta meg őt. A páncélos példát egyébként sem a könnyű (?) nyári sétákra írtam...